Sok módszer létezik arra, hogy leszokjon a körömrágásról, de ezek csak akkor működnek, ha a körmök rágása csak rossz szokás. Ha ennél többről van szó, akkor nem elegendő az akaraterő. Egy olyan probléma, mely a kényszerbetegségek csoportjába tartozik, hasonlóan a hajtépkedéshez és a bőrcsipkedéshez. A kényszer lehet olyan erős, hogy a betegek semmi másra nem tudnak figyelni, csak a körömrágásra. Egyre jobban erősödik bennük a vágy, hogy harapdálhassák, tépdessék körmeiket. Minél tovább próbálnak ellenállni, annál feszültebbek lesznek. 
Nem tudnak semmi másra figyelni, csak a betegségükből fakadó legyőzhetetlen vágyra. Egy idő után nem tudnak dolgozni, nem mennek baráti társaságba, semmi olyan helyre, ahol megláthatnák a kezüket, vagy megakadályozhatnák őket a körömrágásban.
A kényszeres körömrágásra nem megoldás az ujjak leragasztása, műkörmök felrakatása vagy a figyelem elterelése. Ennél komolyabb beavatkozásra van szükség, mely lehet gyógyszeres kezelés vagy pszichoterápia.
Okai:
Feltehetően genetikai és környezeti faktorok állnak a betegség hátterében. Állatoknál figyelték meg, hogy stressz hatására képesek túlzásba vinni a tisztálkodást. Ez a magatartás olyan mértéket is ölthet, hogy összekarmolják magukat vagy lenyúzzák a saját bundájukat, viszont egy gén kiiktatásával megszüntethető a túlzott tisztálkodás.
Emberek esetében a következőkkel magyarázható a kényszeres körömrágás:
- Ön-nyugtatás: stresszel teli élethelyzetekben a körmök rágcsálása pillanatnyilag oldja a feszültséget és nyugtatólag hat.
- Stimuláció: sokan pont ellenkező okból, az unalom elűzése miatt tépkedik körmeiket, ezzel ébren tartva, stimulálva saját magukat.
Tökéletességre törekvés: a betegek sokszor hosszasan szemlélik körmeiket és igyekeznek a legkisebb hibát, egyenetlenséget is azonnal megszüntetni. Paradox módon ezzel épp az ellenkező hatást érik el.
