
A veszély, sokszor a konkrét életveszély hatására a mellékvese adrenalint, vagyis egy speciális hormont kezd el termelni. Az adrenalinszint megemelkedése közben az agyműködés felfokozódik, az elme élessé válik, az idegrendszer éberré és hiperérzékennyé. Olyan belső energia és szellemi források nyílnak meg, amelynek létezéséről nem sokat tudunk. A szervezet felkészül a veszélyre, és turbó üzemmódra kapcsolva lázasan azon dolgozik, hogy életben maradjon.
Mindeközben a "beteg" az adrenalin mellé bónuszként érkező endorfin miatt hihetetlen eufóriát él át. Minden pillanatát élvezi létezésének és tevékenységének, nem érzékeli a fájdalmat, a hideget vagy a forróságot. Nem érez éhséget vagy szomjúságot. Nem érez félelmet.
Extra adrenalin-endorfin löket hatására a személy akár halhatatlannak is érezheti magát. Örömmel, mámorral teli perceket, órákat élhet át, ám a függés éppen azért veszélyes, mert a szervezet képes hozzászokni a megemelkedett adrenalinszinthez, és legközelebb már az azonos tevékenység nem hozza az elvárt boldogságot. Egyre nagyobb és veszélyesebb kihívásokra van szükség ahhoz, hogy a várva várt mámor bekövetkezzen.

Másrészt az eufóriát mélyrepülés követi. A hétköznapokat, vagyis azokat a más számára természetes élethelyzeteket az adrenalinfüggő ember unalmasnak, szinte elviselhetetlennek érzi. Ha nincs kézzelfogható veszély és kihívás, nincs meghódítandó csúcs, akkor élete üresnek, monotonnak és értelmetlennek tűnik számára. És amilyen magas eufóriát él át, olyan mélységű, szinte depressziós szakadékba zuhanhat a lélek.