A szenvedélybetegség kialakulásának számos oka van. Fontos szerepe van a személyiségfejlődés korai szakaszának, a kora anya-gyermek kapcsolatnak és a kisgyermekkorban lezajlott traumáknak. A meghitt emberi kapcsolatok hiányából, illetve például a munkahelyi vélt vagy valós sikertelenségből származó szorongást és feszültséget enyhítheti a beteg a szenvedélybetegség felé vezető út lépéseivel. Számos vizsgálat támasztja alá, hogy az addikcióra való hajlam bizonyos mértékben genetikailag is meghatározott. 
A probléma felismerését és értékelését tovább bonyolítja, hogy az addikciók (azaz betegség) és a hétköznapi szokás közötti határ egyáltalán nem éles, és népcsoportonként is változó. Az ember egyébként is szokások erdejében éli életét, és ragaszkodik ahhoz, ami számára jó. Hozzászokik ételekhez, eszközökhöz, kényelemhez vagy éppen kényszerű kényelmetlenségekhez, és szokásai alapján választ, cselekszik. A szokások célszerű dolgok, de csak addig, amíg segítik a hétköznapokat, és nincsenek az egyén kárára. Ha már kialakult az addikció, az toleranciával (növekvő adag kell azonos hatáshoz), szenzitizációval (szer hatása intenzívebbé válik a rendszeres fogyasztás révén) és dependenciával (függőség, elvonási tünetek) jár. A szenvedélybetegséget a dependencia kialakulása jelzi.
A szenvedélyek, függőségek alapvetően kétfélék lehetnek: kémiai addikciók (alkohol-, drog-, nikotinfüggőség), továbbá viselkedéses vagy anyag nélküli addikciók (játékszenvedély, munkamánia, kóros vásárlás, kleptománia, internetfüggőség, stb. Az anyag nélküli addikcióknál ugyanúgy ciklikus viselkedési sztereotípiákat figyelhetünk meg, mint a kémiai addikcióknál: Vágy >> Késztetés >> Növekvő feszültség >> Szenvedély megélése (pl. szerhasználat) >> Feszültség csökkenése. A késztetésnek a betegek csak nehezen tudnak ellenállni, és több hónapos vagy éves "józanság" után is visszaeshetnek. A szenvedélybetegségek ráadásul gyakran társulnak más függőségekkel (alkohol- és drogfüggőség), depresszióval, és nem ritka az öngyilkossági kísérlet társulása sem.
